Aroff

ma leültem egy félreeső helyre, ahol nem voltam közvetlenül egyetlen kolléga szeme előtt sem – ha szemfülesek voltak, észrevettek, de a többség csak bóklászott fel-alá, ahogy mindennap teszik, tették, tenni fogják.

néztem őket. ahogy gondjaikkal terhelve vonszolja magát, vagy épp kaptat a lépcsőn, telefonál a kapuban, ugratják egymást, kávét szürcsöl, megvitatnak egy teendőt.

s a gondolatkísérlet alapja: mindez nem sokára pontosan ugyanígy megy tovább nélkülem. nem látom, nem hallom, nem érzékelem. elképzeltem, ahogy csak szellemként ülök a félreeső helyen, és már most sem vagyok ott.

úgy rémlik, hogy az idők kezdete óta rajongok értük. tudomásom szerint egyetlen felmenőm nem foglalkozott ezzel, és szüleim sem nyomtak a témába. nincs válasz a miértre, ezt rég tudom. ahogy mindennek, végső soron ezeknek – szenvedély – ugyanúgy semmi értelme, de épp ez teszi széppé: nem értelmet keresek. és valahol mégis: tudományosan-műszakilag magas pontossággal meghatározott, többszörösen összetett szerkezetek – már amennyire az anyagok minősége és találkozásukból fakadó átalakulások, változások valószerűtlenségének valószínűsége azt jóváhagyja.

minden a megfigyeléssel kezdődött. néztem, ahogy használják, ahogy kezelik, ahogy működik, ahogy dolgozik. tátottam a szám, csorgattam a nyálam, álmodoztam. napok-hónapok-évek ideje alatt értelmeztem, megállapítottam, konzekvenciát vontam; tévedtem, zsákutcába kerültem, új perspektívából néztem és ismertem meg, megállapítottam, konzekvenciát vontam; gödörbe estem, kikecmeregtem, nekifogtam és ∞. tanultam (tanították), hogy épül fel; fajtáit, tervezését, létrehozását, működtetését, használatát, kezelését. érdekel minden, ami csak kapcsolódik hozzá: úgy messzi, érintőlegesnek sem mondható tájakról, mind közeliekről. ha szervesen és elengedhetetlenül kiegészíti, támogatja, fenntartja, akkor azért. a legjobb akartam lenni, mely széles perspektívával és részletlátással egyszerre lehetséges csak. átlátom, hogyan van környezetében mikro- és makroszinten. hobbiból munka (hivatás?) kerekedett, megörökítem és öregbítem tevékeny napok mellett; alakítom, formálom, szervezem. következő szintet apránként – és folyamatosan most – lépem: megmondom, hogyan legyen. mi a jó, hogyan és miben jobb. szellemében alkotom: huszonöt éve követem, látom, ismerem, használom, kezelem. apró ötleteim, vagy hangos kiabálásaim itt-ott, ekkor-akkor valamit átvittek, és változott valami. lelkesedésemben, szakértelmemben, és agilisságom triójában – egyszerre – eddig nem égtem együtt mással. nem tudsz olyat kérdezni témában, amire ne tudnék azonnal adekvát választ adni, vagy öt percen belül találni.

melegágy az ~nak. jobban tudom, ne okoskodj, nem értesz hozzá. mások – szakmabeliek vagy profán járókelők – meg nem hallgatása, lekicsinylése, ítélkezés, dobozolás, egymondatos lekeverések, bántás. feltörő ötletek három szó utáni kikövetkeztetése és anullálása. a munka hajnalán rengeteg ellenfeszülésem volt, dühös voltam a dilletáns emberekre, bosszantott az áskálódás, és minden, ami nem tiszta pragmatizmus, hanem rothadó hús és vér tetszőleges keveréke. villongások felettesekkel, akik vajmi kevés fogalmuk van a témáról, és mindez tetézték alázat és meghallgatás teljes hiányával, rossz esetben betartással, ellentámadással. kollégák, akik nap mint nap restek tenni; nem figyelnek, rendre hibáznak, majd elmismásolják, tagadják; s utána nem értik, miért toporgunk egyhelyben. ~ fordul egyet a puha és meleg takaró alatt. megkaptam a tockosaimat, olykor kiadósabb pofonjaimat. izzott mindkét orcám, máskor képzeletbeli husángok véres nyomai húzták hátam bőrét alvás közben is. zokogtam; fájt kívül és belül, a tehetetlenség tétova ereje feszítette bőröm. értetlenül álltam elefántcsonttornyom mélykék tengerpartra néző erkélyén egy testes vörösborral, a világ ellenem áll és mindenki csak magára gondol.