Sokszor hosszan csak görgettem a feed-em, remélve, hogy majd jön valami érdekes, valami lenyűgöző, valami elragadó, legalábbis ami a figyelmem illeti néhány perc erejéig, de ilyen hosszú távlatokat évek óta nem kínál, legfeljebb másodperceket kér és azt viszont hosszan, újra és újra, kettő-három tikk-takk. Kovács Istvánt érdekli egy esemény, Horváth Rozi ott lesz egy eseményen, a Réti Farkasok zenekar fellép a Rókaprémben, Gézlap Gerzson az ismerősei társaságában egy eseményen huszonkilenc fotóval (úristen, ki ez és honnan ismerem? – ismétlődően visszatérő belső morajlás), sokkal nagyobb fényerejű villogó reklámvideó, Szabó Sámson új ideiglenes profilképet állított be egy mormotasapkával a fején, egy pszichológus magvas gondolatai éppen trendi témák egyikéből (önismeret, párkapcsolat, hierarchikus működések, közösség, stb), Hunyadi Mátyás a visegrádi várban egy Ladában ülve (AI), itt eljött a pillanat hogy felismertem és megfogalmaztam, hogy már egy ideje a feed görget engem, azaz a szemeimet, és fogalmam sincs miről van szó, utoljára a reklámra emlékszem legtisztábban. Fokozza a minden rétegen átsejlő, alulról bűzölgő, olykor orrot erősen megfacsaró szégyenszag, hogy csak ülök, nézem a tűzimitációt és mások tapasztalatásait, élményeit. Így a jelen pillanaton kívül, másnak a múltbeli, részben át- és megélt jelenpillanatait szemlélve, temérdek felesleges hozzáadott szemfényvesztéssel, túlszaturálva, helyenként elhazudva.

nem is érdekel, és sok tennivalóm van!